Az egykori Tisza menti holtágak és morotvák gazdag növényvilágát még őrző szigetei a szikrai Dög- és Holt-Tisza, valamint az alpári holtág északi tája.

A parti szegélyben tömeges az ágas békabuzogány (Sparganium erec­tum). Rövid, mélyen ülő gömbös, termős virágzata valóban apró buzogányra emlékeztet. A széleslevelű gyékény (Typha Iatifolia) az egy száron ülő, felül vékonyabb porzós és alul vastagabb termős virágzatával szintén a gyakoribb fajok közé tartozik. A gazdagabb júniusi növényzet fölé itt-ott a virágkáka (Butomus umbellatus) rózsaszín virága emelkedik. Az évelő vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) felszíni levelei alakjukban eltérnek a víz alá merültektől. Zöld aszmag termése mérgező. Rokona, a fehér virágú nyílfű (Sagittaria sagittifoliaJ a ritkább fajok közé tartozik. Nyílhegy alakú leveleit a víz fölött tartja. A magasabb növényzet közt szerényen húzódik meg a mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) égszínkék virága.

Az iszapos aljzatba kúszó gyökerével kapaszkodik a fehér tündérrózsa (Nymphea alba). Víz fölé emelkedő, viaszos leveléről lepereg a víz. Nagy, fehér virágában a porzólevelek sziromlevelekké alakulását figyelhetjük meg. Gömb alakú terméséből kiszabadult magvai a víz színén tovasodródva terjednek. Rokona a sárga virágú tavirózsa, vagy vízitök (Nuphar Iuteum). Csészelevelei sárgák, szirmai nektártermelő mézfejtőkké alakultak.

A mélyebb vizek hínárjának tagja a vidra keserűfű (Polygonum amphibium). A víz színén úszó, hosszúkás levelei közül kiemelkedik lilás rózsaszín virágzata. A sulyom (Tropa natans) virága kevésbé feltűnő. Inkább a felszínen úszó, bőrszerű, felfújt nyelű levélrózsájában gyö­nyörködhetünk. Makktermésén négy tűhegyes, rögzítő szarvacska található. Gesztenye ízű termését egykor piacokon árulták, s megfőzve fogyasztották. Állománya csökkenőben van.

A békaszőlő fajok víz alatti "bokrai" kiváló ikrázó- és ivadéknevelő helyek. Igen sok rovar is itt talál menedéket. A bodros (Potamogeton crispus) és az úszó békaszőlő (P. natans) aljzaton gyökerező, alámerült levelű fajok. Zöld virágzatuk emelkedik ki a vízből. Akváriumi nö­vénynek is alkalmas a gyűrűs süllőhínár (Myriophillum verticillatum). Álló és lassan folyó vizeink leegyszerűsödött virágú, örvös levélzetű, gyakori növénye.  

A legmélyebb vizek a lebegő hínárok otthona. Legszembetűnőbb közöt­tük a nagy, fehérvirágú kolokán (Stratiotes aloides). Előbb gyökeresedik, majd fejlődése során az iszaptól elválva lebegő életmódra tér. A kereklevelű békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) példányait gyakran a parti zónába sodorja a szél. Fehér virága érleli széthulló, bogyószerű termését. A békalencse (Lemna minor) gyakori vizeinkben. Virágzatában közös buroklevéllel takarva helyezkednek el a porzós és termős virágok. Gyors, vegetatív szaporodásra is képes, így jelentős tápláléka a víziállatoknak.

A mélyebb vizekben gyakran szerez kellemetlen élményt a fürdőzőknek az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum). Örvösen álló sallangos levelei sűrűn fogacskának, ez okozza érdességüket. A három méterre is megnövő növény hajtásai nagyon könnyen törnek, s minden hajtásból új egyed képződik. Tüskés magvait madarak is terjesztik.