Az Alföld ősi, a Tisza menti tájra jellemző és a régi hatalmas ártereken kiterjedten viruló folyóparti erdőiből alig maradt napjainkra valami. Szerencsére a fűz- nyár ligetek, a tölgy- kőris- szil erdőtípusok és láperdők maradványai még Szikrában és Alpár határában eredeti szépségüket megőrizve maradtak fenn.

A puhafa ligeterdő füzes típusának legszebb megjelenési formáit a szikrai Holt-Tisza tiszaugi ágánál találjuk. A víz fölé hajló öreg fehér füzek (Salix alba) mellett a csöröge, vagy törékeny fűz (S. fragilis) szép példányaival is találkozhatunk. A fehér fűz fényigényes, gyorsan növekvő, nyúlánk vesszőit egykor fonó, kötöző anyagnak használták, s kosarat, bútort, varsát készítettek belőle. A fákat rendszeresen nyírták, botolták. A hajdani botoló üzemmód jeleit ma is őrzik ezek a faaggastyánok. Szalicin nevű élénkítő hatóanyaga miatt malária és reuma ellen is használták. A csöröge fűz korallpiros gyökeréből festékport készítettek. Szórványosan a Kínából származó fehér eper (Morus alba) is előfordul, s termeli a madarak által előszeretettel fogyasztott mézédes gyümölcsét.

Aljnövényzetükben tenyészik, a nyirkos termőhelyeket kedvelő hamvas szeder (Rubus caesius). Leveleit teapótlónak is használták. Kevésmagú, kék termése igen ízletes. A közönséges farkasalma (Aristolochia clematis) érdekes alakú, halványsárga virágai rovarcsapdák, melyek az illatanyagokkal becsalogatott rovart megporzásig fogva tartják. Lecsüngő termése fügéhez hason­ló. Gyökértörzse és hajtása mérgező, gyulladásokat, esetleg szívbénulást okozhat. Nagyobb tömegben még a baracklevelű és a borsos keserűfű (Polygonum persicaria, P. hidropiper) fordulhat elő. Ez utóbbit csípős íze miatt a legelésző őzek elkerülik.

A csak egy-másfél méterrel magasabb térszinteken a puhafa ligeterdők egy szürkenyaras típusa jelenik meg. Az erdőt zömében szép, hatalmas fehér­ és szürkenyarak (Populus alba, P. canescens) alkotják. A 19-20 méter magasra megnövő fák között elvétve a nemes nyár (P. canadensis) is megtalálható. Ez utóbbinak, mely a feketenyárnak és egy amerikai fajnak a kereszteződéséből jött létre, csak hím példányai ismeretesek.

A juharfélék közül a mezei és a zöld juhar (Acer campestre, A. negundo) él itt. Ez utóbbi Észak-Amerikából díszfaként került hozzánk, és meghonosodott. Skandináviában mindkét faj megcsapolt nedvéből cukrot készítenek. Az erdő ligetes, de igen sűrű a cserjeszintje. Erdők, erdőszélek közönséges növénye az egybibés galagonya (Crataegus monogyna). Fehér virágai ernyős fürtökben állnak, kellemetlen illatúak. Egymagú, élénkpiros termése ehető. Sövénynek is alkalmas. Valamennyi szintet sűrűn átszövi a parti szőlő (Vicis riparia). Néhány fát teljesen beburkol, máshol sűrű függönyt képez a cserjeszintre tekeredve, s alatta teljesen hiányzik az aljnövényzet. Amerikai eredetű alanyszőlő, mely elvadult és meghonosodott.