+3676/424-133

+3676/424-012

pmhivatal@tiszaalpar.hu

TISZAALPÁR

NAGYKÖZSÉG

Tisztelt Lakosság!


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani azoknak a helyi vállalkozóknak, szakembereknek és segítőknek, akik a Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda kazánjának megjavításában önzetlen segítséget nyújtottak.

Az óvoda aprítékos kazánja ez év elején meghibásodott. A hiba összetett volt, a nehezen hozzáférhető helyeken jelentkező szivárgás, korrodált, elkopott alkatrészek cseréje miatt egy átfogó, teljes felújítás vált szükségessé.

A gyártó nem tudta a javítást vállalni, helyi szakemberekkel javasolta azt elvégeztetni, viszont a megfelelő vállalkozók keresése, felkérése sorra kudarcba fulladt. Kilátástalan helyzetünket meghallva helyi szerveződéssel indult egy segítő akció.

Benkő György (aki többek között sárkányhajó-versenyekről már ismert „Benkő-team” vezetője is) már többször is mutatott önzetlenségből tiszteletre méltó példát (pl. a Tisza-parti csobogó hídjának teljes felújítása). Miután megismerte panaszunkat, saját ismeretségi és baráti körét bevonva szervezte meg a javítási munkálatokat: a kazán kiemelését, szétszerelését, az egyes javítási fázisok elvégzését, a teljes helyreállítást. Munkáját nehezítette az idővel való versenyfutás is, mivel a fűtési szezon kezdetére szükséges lett volna a kazán újbóli beüzemelése, viszont a saját – szerteágazó, sokrétű – vállalkozói tevékenységét is működtetnie kellett. Sok ember összehangolt, önzetlen munkájára volt szükség ahhoz, hogy az idő hidegre fordulása előtt a kazán ismét üzemkésszé válhatott. A cserére szoruló alkatrészek beszerzése, legyártása, újra építése mind felajánlásban, társadalmi munkában készült, mindezekért az óvodát költség nem terhelte.

Köszönettel tartozunk mindazoknak a szakembereknek, akik segítségére voltak ebben az összetett munkában.

Ők:

Benkő István

Bodor László

Bálint András

Gulyás András

ifj. Patai Ferenc

Hegedűs Zoltán

Hegedűs Csaba

Babót Attila

ifj. Juhász Imre

Lancsa István

Dósa Tibor

Konfár Norbert

Palásti Zoltán és segítője

Dömötör János

Dr. Vancsura István polgármester, Kiss Mária óvodavezető,

Dr. Menyhárt Anett jegyző

2022.11.14.

Megszakítás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás