Fák, bokrok és vadvirágok

[tabgroup]

[tab title="Történeti áttekintés" id="t1"]

Történeti áttekintés

Szikra és az Alpári-rét növénytakarójának kialakulása - hasonlóan a Duna-Tisza közi Hátság területeihez - a pleisztocénban kezdődött az utolsó elje­gesedés első jégmentes időszakában. A körülbelül 60 ezer évvel ezelőtt kez­dődő, s 12 ezer éven át tartó szubartikus klímában az ártereken mohos, sásos láprétek jöttek létre. A magasabb dombhátakon sztyepp, a mélyebb fekvésű területeken pedig sarkvidéki láprétek alakultak ki. A ligetekkel tarkított Duna-Tisza köze fás szárú növényei a nyír, az erdei-, vörös- és lucfenyő voltak, s elszórtan a cirbolya is megjelent. Az ezt követő két eljegesedési periódus (Würm II. és III. 52 ezer évtől 15 ezer évig) különösebb éghajlati eltérést nem mutatott. A hideg, száraz, kontinentális klímában a sztyeppvidéki növényzet uralkodott. A jégkorszak utáni enyhülés alatt indult meg a terület beerdősülése.

Az ezt követő hűvösebb, de változatlanul csapadékos szakaszban a hegy­vidéki területről a hullámtéri erdőkbe is lehúzódott a bükk, s a tölgyesekben mind gyakoribb lett a gyertyán. A fűz-, kőris-, éger-, szil- és tölgyligetek ebben a periódusban a virágkorukat élték, s buja gazdagságú a lápi, mocsári és réti növényzet is.

A növényzet mai összetétele az i. e. 2500-től napjainkig tartó fokozatosan száradó klímában alakult ki. A bükk fokozatosan visszahúzódott a hegyvidéki erdőkbe, s csökkent a gyertyán állománya is. Megkezdődött az ember természetalakító hatása. Az eredeti növénytakarót a szántóföldi növénytermesz­tés és az erdőgazdálkodás ültetvényei váltották fel.

Legtovább a vízjárta ártéri területek növényzete őrizte meg eredeti arculatát. Ezek a lecsapolások, folyószabályozások koráig a halász, csíkász, pákász emberek gazdag zsákmányt adó területei maradtak.

[/tab]

[tab title="Tavak, mocsarak" id="t2"]

A Sulymos és az alpári rét tavai, mocsarai

Az Alföld hajdan volt nagy kiterjedésű nádasainak utolsó hírmondói közé tartoznak a Sulymos tó, s az Alpári-rét mocsarai és tavai.

A náddal (Phragmites australis) szegélyezett Sulymos parti zónájában gyakori a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia). Hengeres torzsavirágzata, az úgynevezett "buzogány". Him- és nő virágzata jól elkülöníthetően, azonos vastagságban helyezkednek el a virágos száron. A nádat helyenként az embermagasságúra is megnövő vízi harmatkása (Glyceria maximat helyettesíti. Ez a pázsitfűféle friss állapotban enyhén mérgező, kiszárítva azonban takarmányként hasznosítható. A sásfélék öt fajjal képviseltetik magukat, melyek közül a leggyakoribb az éles sás (Carex gracilist. Szép foltokban fellelhető az Alföld pusztuló zsombéklápjait idéző zsombéksás (C. elata). A víz fölé magasló zsombékok szilárdságára jellemző, hogy a pásztorok és nádjáró népek az oszlopszerűen egymásra rakódott, elhalt növényi részek fonatát levágták, s ülőalkalmatosságként használták.

Tavainkban mindenütt közönséges a tavi lórom (Rumex hydrolapathum). Szélporozta, zöld virága júniustól augusztusig nyílik. Termése kedvelt madáreleség. A parti zónában találjuk az ebszőlő csucsort (Solanum dulcamara). Mérgező, piros termése szeptemberre érik meg. Hatóanyaga oldja a vörös vérsejteket, és szívbénulást okoz. Kis mennyiségben bőrkiütés ellen, vagy belsőleg, asztma és köhögés gyógyítására használták. A burgonyafélékhez tartozó félcserje. Mocsaras, nedves réteken, tavak szegélyén gyakorta találkozhatunk a fekete nadálytő (Symphitum officinale) ibolyás virágaival. A magasra megnövő növény rövid gyöktörzsből fejlődik. Leveléből és gyökeréből kivont alkaloidáját légzési zavarokra, csontbántalmak gyógyítására javasolták.

A vízimenta, vagy balzsamka (Mentha aquatica) a termesztett fodormenta egyik rokona. Illóolaja mentolt tartalmaz. Virágos hajtásait szívbaj ellen és vizelethajtónak gyűjtötték. Szomszédságában él a mocsári zsurló (Equisetum palustre). A zsurlókat magas kovatartalmuk miatt ónedények és dísztárgyak fényesítésére is használták. Vízpartok jellegzetes növénye a réti füzény (Lythrum salicaria). Lila virágában a portokok három szintben helyezkednek el. A rövid, közepes és hosszú bibeszálak szerveződése gátolja az önmegporzás lehetőségét, és a kölcsönös megporzást segíti elő.

Gyakori "nádaslakó" a mocsári tisztesfű (Stachys palustris) és a vízi peszérce (Lycopus europeus). A sekély vízben a fehérvirágú vízi mételykóró (Oenonthe aquatica) állományai nőnek. Vizelethajtó, állatgyógyászati használata is ismert. A vízi kányafű, vagy iszapzsázsa (Rorippa amphibia) sárga, keresztes virágát kora tavasszal hozza.

A rovaremésztő repce (Utricularia vulgaris) nem gyökerező, lebegő hínár. Víz alatti, többszörösen osztott, finom sallangokra tagolt leveleinek egyes szeletei rovarfogó tömlőkké módosultak. A varsaszerű tömlőcskékben elsősorban apró, vízi rákok akadnak fenn. Hamarosan bomlásnak indulnak, s a bomlásfehérjék egy részét felszívja a növény. Kétajkú, sarkantyús, sárga virágai arasznyi szárral emelkednek a víz fölé. A vízben lebegve él a vizidara (Wolfia arrhiza) is. 1-2 mm-es nagyságával a hazai flóra legkisebb virágos növénye.

[/tab]

[tab title="Holtágak és morotvák" id="t3"]

Holtágak és morotvák

Az egykori Tisza menti holtágak és morotvák gazdag növényvilágát még őrző szigetei a szikrai Dög- és Holt-Tisza, valamint az alpári holtág északi tája.

A parti szegélyben tömeges az ágas békabuzogány (Sparganium erec­tum). Rövid, mélyen ülő gömbös, termős virágzata valóban apró buzogányra emlékeztet. A széleslevelű gyékény (Typha Iatifolia) az egy száron ülő, felül vékonyabb porzós és alul vastagabb termős virágzatával szintén a gyakoribb fajok közé tartozik. A gazdagabb júniusi növényzet fölé itt-ott a virágkáka (Butomus umbellatus) rózsaszín virága emelkedik. Az évelő vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) felszíni levelei alakjukban eltérnek a víz alá merültektől. Zöld aszmag termése mérgező. Rokona, a fehér virágú nyílfű (Sagittaria sagittifoliaJ a ritkább fajok közé tartozik. Nyílhegy alakú leveleit a víz fölött tartja. A magasabb növényzet közt szerényen húzódik meg a mocsári nefelejcs (Myosotis palustris) égszínkék virága.

Az iszapos aljzatba kúszó gyökerével kapaszkodik a fehér tündérrózsa (Nymphea alba). Víz fölé emelkedő, viaszos leveléről lepereg a víz. Nagy, fehér virágában a porzólevelek sziromlevelekké alakulását figyelhetjük meg. Gömb alakú terméséből kiszabadult magvai a víz színén tovasodródva terjednek. Rokona a sárga virágú tavirózsa, vagy vízitök (Nuphar Iuteum). Csészelevelei sárgák, szirmai nektártermelő mézfejtőkké alakultak.

A mélyebb vizek hínárjának tagja a vidra keserűfű (Polygonum amphibium). A víz színén úszó, hosszúkás levelei közül kiemelkedik lilás rózsaszín virágzata. A sulyom (Tropa natans) virága kevésbé feltűnő. Inkább a felszínen úszó, bőrszerű, felfújt nyelű levélrózsájában gyö­nyörködhetünk. Makktermésén négy tűhegyes, rögzítő szarvacska található. Gesztenye ízű termését egykor piacokon árulták, s megfőzve fogyasztották. Állománya csökkenőben van.

A békaszőlő fajok víz alatti "bokrai" kiváló ikrázó- és ivadéknevelő helyek. Igen sok rovar is itt talál menedéket. A bodros (Potamogeton crispus) és az úszó békaszőlő (P. natans) aljzaton gyökerező, alámerült levelű fajok. Zöld virágzatuk emelkedik ki a vízből. Akváriumi nö­vénynek is alkalmas a gyűrűs süllőhínár (Myriophillum verticillatum). Álló és lassan folyó vizeink leegyszerűsödött virágú, örvös levélzetű, gyakori növénye.  

A legmélyebb vizek a lebegő hínárok otthona. Legszembetűnőbb közöt­tük a nagy, fehérvirágú kolokán (Stratiotes aloides). Előbb gyökeresedik, majd fejlődése során az iszaptól elválva lebegő életmódra tér. A kereklevelű békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) példányait gyakran a parti zónába sodorja a szél. Fehér virága érleli széthulló, bogyószerű termését. A békalencse (Lemna minor) gyakori vizeinkben. Virágzatában közös buroklevéllel takarva helyezkednek el a porzós és termős virágok. Gyors, vegetatív szaporodásra is képes, így jelentős tápláléka a víziállatoknak.

A mélyebb vizekben gyakran szerez kellemetlen élményt a fürdőzőknek az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum). Örvösen álló sallangos levelei sűrűn fogacskának, ez okozza érdességüket. A három méterre is megnövő növény hajtásai nagyon könnyen törnek, s minden hajtásból új egyed képződik. Tüskés magvait madarak is terjesztik.

[/tab]

[tab title="Rétek és kaszálók" id="t4"]

Rétek és kaszálók

Az ártéri ligeterdők termőhelyeit friss vízellátású, üde talajú, nyár végére általában kiszáradó mocsárrét tisztások tarkítják. Közismert képviselői az Alpári-rét ecsetpázsitos kaszálói. Növényzetének névadó faja a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis) a zöldtömeg fő állományalkotója. Kiváló tápértéke révén a legjobb szénatermő füvek egyike. 10 centiméterre is megnövő bugavirágzata hengeres, tömött. Takarmánynövényként több fajtáját is termesztik. Az ecsetpázsitos rétek gyakori növénye a nyúlánk termetű, többszörösen szeldelt levelű réti boglárka (Ranunculus acris). A nedves rétek tavasszal sárgállhatnak tőle. Frissen mérgező, szénává szárítva méreganyaga átalakul, s jó takarmánynövény. Rokona, a kúszó boglárka (R. repens) szintén tömeges lehet.

A kakukkszegfű, vagy kakukkszúnyogvirág (Lychnis flos-cuculi) sallango­san szeldelt szirmú, lilás virágai májusban, júniusban tömegesen színezik a réteket. Az ártéri gyomtársulások gyakori növénye a gilisztaűző varádics (Chrysanthemum vulgare). Sötétsárga, csak csöves virágokból álló fészkei dús, sátorozó virágzatban állnak. A közhiedelem szerint mérgező, illatos hajtása a halottól távol tartja a bontó férgeket, s ezért temetéskor az elhunyt mellé tették. A paraszti háztartásban ruhásszekrénybe helyezve molyirtónak is bevált.

Az árterek lefolyástalan, pangóvizes medencéiben fajgazdag láprétek alakultak ki. Vegetációja sok hasonlóságot mutat a holtágak parti növényzetével. A virágkáka (Butomus umbellatus) és a fekete nadálytő (Symphytum officinale) mellett megtalálható itt a magas sásosok és nádasok ritka növénye, a tiszaparti margitvirág (Leucanthemum serotinum). Ez a nyúlánk, 1-1,5 mé­ter magasra is megnövő növény végigkíséri a Tisza hullámterét. Fehér virága ősszel nyílik. Az uralkodó fajok a sások közül kerülnek ki. Közülük az éles sás (Carex gracilis) és a rókasás (C. vulpina) a leggyakoribb.

[/tab]

[/tabgroup]